Visszafogott mezőgazdasági mérleg
Visszafogott mérleget készített a mezőgazdasági minisztérium az elmúlt évek rekordtermései után a 2019-es esztendőre.
A gyengébb évet azonban az időjárás számlájára írják. Míg kukoricából 9 százalékkal csökkent a termésmennyiség, a repce hozama 57 százalékkal volt kisebb. Ezzel szemben a búza és a napraforgóföldeken rekordtermést értek el – utóbbi esetében mind a beültetett földterület nagyságát tekintve, mind pedig az egy hektárra eső hozamot illetően az Európai Unió éllovasának számít Románia. Az előző esztendőhöz képest 2019-ben 13,93 százalékkal nőtt a napraforgótáblák hozama. Búzával 2 millió hektárt vetettek be az országban, hektáronkénti 4700 kg-os hozam mellett több mint 10 millió tonnát takarítottak be. A 2018-as évhez képest 2,51 százalékos a növekedés. Jó évet zártak a borsótermesztők is – 43 százalékkal több volt a termés. A mezőgazdasági minisztérium adatai szerint a krumpliföldeken és a zabbal bevetett területeken 29 százalék fölötti, a csemegeszőlő esetében 21,34, a borszőlő esetében pedig 8,72 százalékos mínuszt regisztráltak betakarítás után, szemben a 2018-as esztendővel.