Visszafogott ivóvízfogyasztásra kérik a háromszékieket
Az ivóvíz pazarlás kánikulai és száraz időszakokban azzal a veszéllyel fenyeget, hogy megcsappan a lakossági fogyasztásra szánt víz ezért a Közüzemek arra szólította fel a háromszékieket: ne használják a vezetékes vizet veteményesek öntözésére, medencék töltésére, állatok itatására és építkezésekhez.
A Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Bodzafordulón valamint 15 községben 100.000 személynek szolgáltató Közüzemek igazgatója, Kozsokár Attila szerint helyenként szűkösebbek a vízforrások. Az elmúlt években a kánikulai időszakban Gidófalván, Zágonban, Papolcon, Köpecen, Uzonban, Kilyénben és Szotyorban is voltak vízellátási problémák.
Kozsokár Attila szerint már márciusban elkezdett nőni a vízfogyasztás, áprilisban pedig a bölöni önkormányzat volt kénytelen vízkorlátozást bevezetni. A kisebb hálózatok nem tudtak megbirkózni a megnövekedett fogyasztással ezért fennáll a veszélye, hogy a magasabban fekvő háztartások nem jutnak ivóvízhez, mondta a szolgáltató igazgatója. Javasolja, hogy vidéken az állatok itatását, a veteményesek locsolását oldják meg kutakból, illetve esőzéskor fogják fel tárolókba a vizet és azt használják a gazdaságban.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt