Vida Gábor kapta az év szerzője díjat
Vida Gábor író, a Látó Szépirodalmi folyóirat főszerkesztője kapta az idén az Év Szerzője díjat a 29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron.
A zsűri Senkiháza című regényét értékelte, amelyet a szerző „erdélyi lektűrnek”titulál. Vida Gábort kérdezte Szuszámi Zsuzsa.
A 29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár idén is hatalmas tömeget vonzott be a színház épületébe. Az érdeklődők vásároltak, de a beszélgetéseknek, könyvbemutatóknak is szép számú hallgatottsága volt, a gyerekvetélkedőkre pedig nagyon sok osztály, csapat nevezett be. Míg pár nappal a vásár előtt még aggódtunk, hogy a kormány megszorító intézkedéseinek milyen következményei lesznek, most már megnyugodhatunk: az idei könyvvásár is sikeres volt. Káli Király István főszervezőt halljuk.