• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9770 RON
  • USD4.7980 RON
  • GBP5.9687 RON
  • HUF1.2376 RON

Vészesen csökkent a sikeresen sofőrvizsgázók aránya

Az Országos Gépjármű-bejegyzési és Jogosítvány-kibocsátó Hivatal adatai szerint 2018-ban a tanulóvezetőknek mindössze 30 százaléka kapott átmenő pontszámot a közlekedési ismeretekből tartott elméleti vizsgán. Ez az arány 2017-ben még 50 százalék volt. A forgalmi vizsgákon is nagyon gyengén teljesítenek a tanoncok, így történhetett meg, hogy 2018-ban 100 sofőrjelöltből csak 20 kapott jogosítványt.

A rendőrségi szakértők az autósiskolákat okolják a tanulóvezetők felkészületlenségéért, éppen ezért működési feltételeik jelentős szigorítására számíthatnak már idéntől a hazai autósiskolák, így a tervezett rendelkezések szerint csak akkor hosszabbítják meg az iskolák működési engedélyét, ha a tanfolyamaikra beiratkozott tanulóvezetőknek legkevesebb 40 százaléka már az első KRESZ-vizsgájuk és forgalmi vizsgájuk után jogosítványhoz jut.

Keresztesi Ernő oktatót kérdeztük arról, hogy mi jelenti a legnagyobb problémát úgy az iskolák, mint a tanulók számára.


január 21, 2019