Végre megépülhet a marosvásárhelyi jégkorongpálya
Átkerült a marosvásárhelyi jégkorongpálya telkének tulajdonjoga a Ifjúsági és Sportminisztériumhoz, a fejlesztési minisztérium pedig jóváhagyta a beruházás folytatásának közel 38 millió lejes finanszírozását – jelentette be Cseke Attila.
A fejlesztési szaktárcavezető elmondta, a rendelet alapján elindulhat a közbeszerzési folyamat, amely során megtalálják az építőt és kezdődhet az építkezés a 2013-ban félbehagyott ingatlan körül. A felújított, fedett jégpálya épületének tartószerkezetét megerősítik, felújítják az elhanyagolás miatt kárt szenvedett elemeket és új berendezéssel látják el.
A 60×30 méteres jégpálya mellett 6 öltöző, edzőterem és egy sportterem is lesz, továbbá orvosi rendelők és konferencia terem is helyet kap benne. A lelátókon 2.000 néző fér majd el, és a sportlétesítmény minden szükséges feltételt biztosít az élsportolók edzésére és mérkőzésére.