Változik a tömegközlekedési rendszer Maros megyében
Várhatóan év közepétől új rendszer szerint fog működni a tömegközlekedés Maros megyében.
A Maros Megyei Tanács tömegközlekedéssel foglalkozó osztálya még tavaly több tanulmányt elemezve módosította a feladatfüzetet, illetve szigorításokat vezetett be az elvárásokkal kapcsolatban. Emellett az eddig meghirdetett útvonalak helyett 17 új útvonalcsomagot ajánlanak a cégeknek, amelyekre lehet jelentkezni. Az útvonalcsomagok úgy vannak összeállítva, hogy egyensúlyban legyenek, azaz minden csomagban vannak nyereséges és kevésbé rentábilis útvonalak. A módosításokat követően a Maros Megyei Tanács szeptemberben szavazta meg a közbeszerzésre vonatkozó pályázatot, majd azt december 15-én feltöltötte a közbeszerzési rendszerre, amire idén január 18-ig várják az ajánlatokat.
„Mivel a közbeszerzési folyamat során nagyon sok törvény által követendő lépést kell betartani, az új szerződéseket fellebbezésekkel együtt valószínűleg júniusban fogják tudni majd megkötni” – nyilatkozta a Maszolnak Molnár Imola, a Maros Megyei Tanács elnöki kabinetjének tanácsadója. Hangsúlyozta, a folyamat nehézkes mivolta ellenére a Maros megyében ingázó, valamint tömegközlekedési járműveket használó lakosok nem fogják a tömegközlekedésben ezt megérezni.
Forrás: Maszol