Változik a férfi kosárlabda bajnokság lebonyolítása
Változik a hazai férfi kosárlabda bajnokság lebonyolítási rendszere. A június 30-i határidőig mindössze 12 csapat jelezte részvételét a következő pontvadászatra, ezért a Román Kosárlabda Szövetség úgy döntött, hogy a 22 fordulós alapszakaszt egy, úgynevezett középszakasz követi majd, ahol az 1-6 illetve 7-12. helyezettek egy újabb oda-visszavágós rendszerben még egyszer játszanak egymással.
A 7. és 8. helyezett csapatok csatlakoznak a felsőházi rájátszásba, a 11., 12. helyezett búcsúzik az élvonaltól, míg a 9-10. csapatok számára ott ér véget majd a bajnokság.
A rájátszás pedig a már eddig megszokott rendszerben zajlik majd.
A változtatással minden csapat legkevesebb 32 mérkőzést játszhat majd a bajnokságban, ebből 16-ot hazai pályán.