![](https://www.marosvasarhelyiradio.ro/wp-content/uploads/2016/11/chirie_3_620x330_21411800.jpg)
Változhat az Első Ház program
Radikális változásokat akar a pénzügyminisztérium az Első Ház programban – tájékoztat banki forrásokra hivatkozva az Antena 3.
A hírtelevízió szerint a bankok már elkezdték a felkészülést az új feltételekhez. A programot a minisztérium életévhez és jövedelemszinthez kötné. Eszerint a 35 évet betöltő fiatalok már nem folyamodhatnak az állami garanciájú, kedvező kamatú, 5 százalékos önrészt kérő kölcsönhöz, illetve azok sem, akiknek nettó jövedelmük meghaladja a 3 ezer lejt. A szaktárca szerint ezekre a módosításokra azért van szükség, mert sokan visszaéltek a programmal, és a hétvégi házukat vagy luxuslakásukat vásárolták meg az Első Házzal – így az igazán rászorulók már nem részesülhettek az évente meghatározott keretösszegből. Eddig bárki élhetett a programmal, akinek nevén nem volt ingatlan, és aki vállalta, hogy maximum 30 éven belül visszafizeti a kölcsönt. A 3 ezer lejes nettó jövedelem mellett legtöbb 1350 lejes lehet a havi törlesztő-részlet, így maximum 54 ezer eurós kölcsön vehető majd fel az Első Házzal. Jelenleg a maximálisan felvehető kölcsön 66 ezer euró.