Válságos helyzetben vannak a szociális ellátással foglalkozó civil szervezetek
Az állam magukra hagyta a szociális ellátással foglalkozó civil szervezeteket, ezért egyre nagyobb feladat hárul az önkormányzatokra, hangzott el a háromszéki önkormányzat székhelyén tartott sajtótájékoztatón.
Sem az állam sem az önkormányzatok intézményeik révén nem tudják teljes mértékben ellátni a fontos szociális feladatokat, ezért civil szervezetek pótolják a szociális védőhálót. Tamás Sándor háromszéki tanácselnök emlékeztetett, hogy tavaly év végén a kormány szerződést kötött a civil szervezetekkel a szociális szolgáltatásokra, ezek ellenértékét januárban még kifizették, majd az az áldatlan helyzet alakult ki, hogy februárban teljesen leállították a kifizetéseket és márciusban a szerződött összeg 75 százalékát fizették ki.
Kovászna megye tanácsa az elmúlt napokban kötött támogatási szerződést a 340 személyt foglalkoztató nyolc fontos szociális ellátást nyújtó civil szervezettel, akik számára tavalyhoz képest megkétszerezték a támogatási összeget. Míg tavaly 400.000 lejt pályáztattak meg a civil szervezetekkel idén pedig 800.000 lejre nyújthattak be pályázatokat. Vass Mária, a Gyermekvédelmi és Szociális Ellátási Vezérigazgatóság vezetője arról számolt be, hogy idén nyolc civil szervezet 13 pályázatot nyújtott be és összesen 1700 rászorulóról gondoskodnak nappali központokban vagy otthoni betegápolás révén.