Válaszolt a csendőrség az Erdély-zászló ügyében
Mint ismert, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei elnöke, Soós Sándor, és az RMDSZ Kolozs megyei elnöke, Csoma Botond petíciót juttatott el a belügyminiszterhez. Ebben arra kérnek választ, hogy az idei március 15-i csendőri intézkedések az Erdély-zászló ügyében jogszerűek voltak-e, valamint e jelkép nyilvános használata törvénytelen-e Romániában? A válaszadás jogát a belügyminisztérium a csendőrségre ruházta át, akik levelükben nem tértek ki az Erdély-zászló használatára. Soós Sándor ennek nyomán megállapította: amit nem tiltanak, azt szabad, és ezen elvből kiindulva elmondható, hogy Erdély zászlajának használata nem ütközik semmiféle törvénybe.
A hatóságok ugyanakkor továbbra is a szervezőkre hivatkoznak a négy személy esetében kirótt büntetések kapcsán. A Néppárt képviselői mind a négy esetben bírósági úton támadták meg a jegyzőkönyveket, és az ügy tisztázása érdekében arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy mindkét felet idézzék be szembesítésre, hogy mihamarabb kiderüljön, mi történt pontosan az idei kolozsvári ünnepen.