Vádat emeltek a Digi vezetői ellen
Vádat emeltek a Digi cégcsoport több jelenlegi és volt vezetője ellen korrupciós ügyben. A korrupcióellenes ügyészség közleményéből kiderült, hogy a Romániában, Magyarországon, Spanyolországban és Olaszországban távközlési és médiaszolgáltatásokat biztosító vállalat vezérigazgatója, Serghei Bulgac is a vádlottak között van. A vezérigazgatót, aki jelenleg az RCS és RDS-nek is a vezérigazgatója pénzmosással gyanúsítják egy televíziós sportközvetítési jog megvásárlásával kapcsolatos ügyben. A hatóságok szerint a vállalat 3,1 millió euróval vesztegette meg Dumitru Dragomirt, a Román Hivatásos Labdarúgó Liga volt elnökét, hogy a liga részesítse előnyben a sportközvetítési jogok megszerzésében.
A román labdarúgó-bajnokság 2008 és 2011 közötti három idényét az RCS és RDS vásárolta meg 101 millió euróért. A vádhatóság szerint Dumitru Dragomir a pályázathirdetés előtt 3,5 millió euró kenőpénzt kért, amiből 3,1 millió eurót meg is kapott. Az ügyészek szerint a felek fiktív társulási szerződéseket kötöttek, hogy leplezzék a megvesztegetést. A telekommunikációs vezetőségi tagok úgy vélik, hogy a bűnügyi vizsgálat alaptalan és nem fogja jelentős mértékben befolyásolni a vállalat tevékenységét.