Útnak indultak az ötödikeseknek szánt kézikönyvek
Az ország húsz megyéjébe már elküldték az ötödik osztályos tananyag bevezető kézikönyvét, és rövidesen az összes iskolába eljuttatják a kiadványt – közölte ma Liviu Pop tanügyminiszter.
Hozzátette: a kiadvány ezen a héten minden iskolába megérkezik, ahol van ötödik osztály. Az útmutatóból egy példányt kap minden ötödik osztály, valamint a tanárok is, akik ezen kiadvány alapján tanítanak majd. A kézikönyv azokat a tantárgyakat sűríti egybe, amelyekről még – a licitek megóvása miatt – nem készültek el a tankönyvek.
Ma reggel a Román Posta segítségével útnak indult 82.200 példány húsz megyébe, főleg északnyugatra és északkeletre- közölte a miniszter. A 296 oldalas kézikönyv az első szemeszter első nyolc hetére biztosít útmutatást. A kiadványra azért volt szükség, mert az ötödikes tankönyvek nyomtatására kiírt versenytárgyalás eredményét 15 tantárgy esetében megóvták a kiadók. Arra a kérdésre, mit tervez a tárca, ha 8 hét után sem készülnek el az ötödikes tankönyvek, Liviu Pop azt mondta: lehetséges, hogy újabb útmutató kiadványt nyomtatnak.