• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9722 RON
  • USD4.5831 RON
  • GBP5.9672 RON
  • HUF1.2376 RON

Utcára vonultak az egészségügyi alkalmazottak

Az Orvosi Szakszervezetek illetve a Hippokrátész Érdekvédelem Szövetségének mintegy 100 tagja tiltakozott ma déltől délután 2 óráig a fővárosban, a szaktárca épülete előtt, elsősorban a fizetéspótlékok törlesztését követelve.

Nicolae Baniciou egészségügyi miniszter az ágazatbeliek mai tiltakozása kapcsán elmondta: a követelések nagy része a kormány és a Nemzetközi Valutaalap között 2010-ben megkötött egyezményével kapcsolatos. Hozzátette: ma délután találkozni fog a tüntetők képviselőivel, hogy valamennyi követelésüket elemezzék.

Hangsúlyozta: minden szakszervezettel nyílt párbeszédet folytatnak. Nem gondolják azt, hogy a kormány és az érdekvédelmi alakulatok különböző álláspontokon lennének, valamennyien a barikád azonos oldalán állnak. Követeléseik a 2010-es, Valutalappal kötött megállapodással kapcsolatosak, melyek egy részét már kiigazították, és idén a többi igazságtalanságot is megpróbálják kijavítani.
MVR

 


május 12, 2015