• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9722 RON
  • USD4.5831 RON
  • GBP5.9672 RON
  • HUF1.2376 RON

Utcai táncmulatsággal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Több száz fős utcai táncmulatsággal, illetve a Háromszék Táncegyüttes színfalai mögé való betekintéssel ünneplik Sepsiszentgyörgyön a tánc világnapját. Szerdán 9 és 14 óra között „nyitott kapuk napját” szervez a Háromszék Táncegyüttes, amely lehetőséget biztosít a néptánc és táncművészet iránt érdeklődőknek, hogy betekintsenek az együttes háttértevékenységeibe.

Az Új Stúdióban megnézhetik, hogyan zajlik a 25 éves Háromszék Táncegyüttes miniévadát záró gálaműsor próbafolyamata, vagy a szerdán 19 órától kezdődő Böjttől Böjtig című előadás előkészítése. A résztvevők között a nap végén előadásbelépőket sorsolnak ki a szervezők. Ugyancsak szerdán, 18 órától közös utcai akcióra várja a táncos lábúakat a sepsiszentgyörgyi Kék Hold Táncklub. Imreh Marton István szervező elmondta, legalább 150 gyerek és felnőtt táncol majd a sepsiszentgyörgyi Korzó aszfaltján. Szeretnék ugyanakkor, hogy a résztvevők száma többszázra emelkedjen, hiszen az első három tánc után – rumba, argentín tangó és angol keringő – az utolsó vonaltáncot helyben tanítják meg bárkinek, aki mozgással szeretne együtt ünnepelni. A Nemzetközi Tánctanács 1982-ben nyílvánította a Tánc Világnapjának április 29-ét, Jean Georges Noverre – a tánc Shakespearejének is nevezett francia koreográfus – születésnapját.
MVR/Kovács Zsolt

 


április 28, 2015