Utasításokat adtak ki a végzős osztályokra vonatkozóan
Kiadta az oktatási minisztérium azt a dokumentumot, amely tisztázza a végzős osztályok működésére vonatkozó rendelkezések alkalmazását a piros forgatókönyvben szereplő iskolákban, és – a karantén kivételével – megteremti a fizikai jelenlét lehetőségét minden osztályban.
Az utasításokat megküldték minden tanfelügyelőségnek és iskolának. A vörös forgatókönyv szerint működő tanintézmények nyolcadik, tizenkettedik és tizenharmadik osztályba járó tanulói, valamint a posztliceális oktatás és a szakiskolák végzős tanulói számára fizikai jelenléttel folyik az oktatás, legfeljebb 15 tanuló jelenlétével a nyolcadik, és legtöbb 17 tanuló jelenlétével a többi végzős osztályban. A szabályzat nem ír elő számszerű korlátozásokat a piros forgatókönyv szerint működő tanintézményekben működő óvodai csoportok és elemi osztályok számára. A dokumentum azt is előírja, hogy a végzős osztályok azon tanuló számára, akik valamilyen okból fizikailag nem vesznek részt az órákon, az iskola köteles online rendszerű oktatást szervezni, a helyi konkrét helyzetnek megfelelően.
Forrás: Agerpres