Üstben készülő TV műsor
Hogy kerül egy helyre a puliszka, a tévé és a menyasszony? – erről beszélgettünk Mosoni Emőkével, a Közszolgálati Televízió magyar adásának vezetőjével, a Jó reggelt, Erdély című műsorunkban.
Kerek évfordulóhoz érkezett a Csángó Túrós Puliszka Fesztivál: Hidegségben idén immár tizedik alkalommal szervezik meg a nagysikerű rendezvényt, augusztus 29-30-án.Szombaton rendezik meg a hagyományos bicikliversenyt, a nap folyamán koncertekre várják az érdeklődőket, majd tábortűzzel zárul az első nap.
Vasárnap készítik majd el minden idők legnagyobb puliszkáját a szervezők: egy 5200 literes üstben 3500 kilós túróspuliszkával szeretnének a rekordok könyvébe kerülni. A főzőverseny és az eredményhirdetés után a hagyományos muzsikosok és táncosok lépnek színpadra. A Magyar adás csapata vasárnap délután 4 órától szabadtéri vetítéssel egybekötött műsorra hívja a közönséget.
A szervezők felhívják a figyelmet, hogy a vetítésre három faluból is ingyen szállítják az érdeklődőket. Így augusztus 30-án, vasárnap, 15.00 órakor Gyimesfelsőlokról a Néptanács, Gyimesközéplokról a megállói iskola és a Néptanács, valamint Gyimesbükkről a Néptanács elől indulnak kisbuszok.
MVR