Uniós cél Nyugat-Balkán fejlesztése
A Nyugat-Balkán uniós felzárkózása az Európai Néppárt prioritásai közé tartozik – hangzott el Brüsszelben. Az Európai Néppárt kis- és középvállalkozókat támogató lobbiszervezetének elnöksége Brüsszelben ülésezett, ahol napirenden szerepelt a szervezet tevékenységének újraszervezése, a következő időszak prioritásainak megvitatása és a decemberben sorra kerülő éves közgyűlés előkészítése.
Az Európai Néppárt gazdasági programjában nagy hangsúlyt kap a kis- és középvállalkozók támogatása, a megfelelő üzleti környezet kialakítása, a bürokrácia csökkentése és az olyan uniós programok működtetése, amelyek új munkahelyet létrehozását stimulálják. Winkler Gyula EP képviselő szerint Románia, Magyarország és Szerbia együttműködése fejlődést hoz a Bánságba, nagy szerepet játszva az egységes gazdasági térség kialakításában, ugyanakkor hatékony módon tud segítséget nyújtani a vajdasági magyar közösségnek az uniós csatlakozásra való felkészülésben – fogalmazott az RMDSZ-es politikus aki a lobbiszervezet alelnöke.
KÖZLEMÉNY