Újrakezdődtek a koalíciós tárgyalások, vagy mégsem?
A PNL már pénteken folytathatja a tárgyalásokat a PSD-vel és az RMDSZ-el. Marcel Ciolacu miniszterelnök személyesen beszélt Ilie Bolojannal, a PNL ügyvivő elnökével, illetve telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ elnökkel.
Miután a PSD kivonult a kormányalakítási tárgyalásokból, a koalíciós felek jelét adták annak, hogy újra akarják kezdeni a tárgyalásokat, már több találkozóra és ülésre is sor került. A Digi24 szerint fontos találkozóra került sor Ilie Bolojan és Marcel Ciolacu között, miután Ciolacu Facebook-bejegyzésében nemtetszését fejezte ki a PNL vezetőinek egyes kijelentéseivel kapcsolatban, többek között azzal a nyilatkozattal, amelyben Bolojan megkérdőjelezte Ciolacu miniszterelnöki tisztségét. A kormányfő ebben a bejegyzésben kijelentette, nem tud olyan partnerekkel tárgyalni, akik „félnek” leülni vele egy asztalhoz, és akik úgy érzik, hogy „bemocskolják magukat”.
A Nemzeti Liberális Párt bejelentette, hogy újrakezdi a tárgyalásokat a PSD-vel és az RMDSZ-el.
Alexandru Muraru liberális párti képviselő újságíróknak nyilatkozva azt mondta, a koalíció létrehozása továbbra is elsődleges prioritás, és a PNL célja, hogy stabil és hatékony kormány alakuljon január 31-ig. Muraru kifejtette, hogy nem tudja, milyen mértékben vesz részt az USR a további tárgyalásokon. Kelemen Hunor ma reggel a Kossuth Rádiónak azt mondta, hogy ma délután folytatódhatnak a koalíciós tárgyalások, „visszaül mindenki az asztalhoz.” Hozzátette: a kormányprogram már kilencven százalékban elkészült. Marcel Ciolacu csütörtöki bejelentése, miszerint a PSD visszalép a jövőbeli kormányról szóló tárgyalásoktól, nagy port kavart.
Sorin Grindeanu szerint a PSD nem tért vissza a tárgyalóasztalhoz.
A szállításügyi miniszter rámutatott, az a személy, aki bejelentette, hogy visszalépnek a tárgyalásoktól, a pártelnök volt, így minden bizonnyal, ha megváltoztatja álláspontját, akkor azt be fogja jelenteni. Hozzátette, minden nap elhangzik, hogy milyen rossz a PSD és a PNL. „Hogyan lehet ilyen formában koalíciót kötni?” – tette fel a kérdést Sorin Grindeanu a parlamentben az USR-vel kapcsolatban.
Forrás: Digi24/News.ro