Újra Sepsiszentgyörgyön tartják az „Atelier” színházi fesztivált
Hét év után visszatér Sepsiszentgyörgyre az „Atelier” színházi fesztivál. A nemzetközi fesztivál keretében huszonkét kísérleti előadást mutatnak be május 28 – a és június 4-e között.
Az „Ateliert” 1992-ben Radu Macrinici dramaturg alapította, majd 13 kiadás után az Andrei Muresanu színháztól való távozásával Segesvárra, Nagybányára és Szatmárra költöztette. A sepsiszentgyörgyi román társulat új vezetősége idén, hét év után visszahozta szülővárosába a fesztivált. Radu Macrinici szerint az “Atelier” a legrégebbi színházi fesztiválok közé tartozik, célja, hogy kísérleti előadásokat, a színházak új nyelvezetét mutassák be a közönségnek.
Idén a hazai – sepsiszentgyörgyi, piatra neamți, bukaresti, brăilai, bákói és kolozsvári – társulatok mellett érkeznek előadók Franciaországból, Olaszországból, Venezuelából és Braziliából is. Radu Macrinici szerint nem kaptak támogatást a Kulturális Minisztériumtól, ezért az állami színházak vállalták, hogy saját költségükön érkeznek Sepsiszentgyörgyre, mindössze a független színházak költségeit térítik meg. A fesztivált 50.000 lejjel támogatja a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, a Kovászna megyei tanács pedig a színészek elszállásolásában nyújt segítséget.
Az “Atelier” díjait a sepsiszentgyörgyi Képzőművészek szövetsége ajánlotta fel. A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu társulat igazgatója Dan Ţopa elmondta: szerdától a színház kasszájánál és a Városi Kulturális Szervezőirodában elkezdték árusítani a jegyeket, amelyekért 10 lejes egységárat kell kifizetni, de az érdeklődők számára 250 lejért az egész fesztiválra érvényes bérletet is árusítanak.
Kovács Zsolt.