Újra a református egyházé a nagyenyedi Bethlen-kastély
Újra az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába kerül a nagyenyedi vár részét képező Bethlen-kastély – közölte a Református.ro.
Kató Béla püspök közölte, az egyház szeretné ezt az épületet is lehetőségei szerint felújítani, rendbe tenni. A restitúciós bizottság a visszaigénylés után tizenöt évvel döntött az egyház javára. A nagyenyedi vár északi falánál álló Történeti Múzeum egykor fejedelmi kastély volt, majd a kollégium tulajdonába került, és az intézmény használta. Az ingatlant 1948-ban államosították, utána alakították történelmi múzeummá. Egy 2012-ben indított tatarozással kívül nagyrészt felújították, belül viszont nem haladtak a munkálatok, így azóta nem működhetett benne a közgyűjtemény.
A határozat szerint az egyházkerületnek tulajdonosként köteles tíz évre megőriznie az épület rendeltetését, tehát továbbra is múzeumot működtetni az ingatlanban. Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere örömét fejezte ki a visszaszolgáltatással kapcsolatban, az önkormányzat jó szándékát pedig az is kifejezi, hogy a határozat kiadásakor ígéretet tettek, hogy nem fellebbeznek a döntés ellen. Lőrincz Helga hozzátette: az egyházkerülettel együtt terveznék a jövőt, szeretnének értékes történelmi múzeumot működtetni a városban.
Lőrincz Helgát, Nagyenyed alpolgármesterét kérdezte Szász Edit.
Forrás: reformatus.ro