Újabb hitelmegállapodásra lenne szüksége Romániának?
Még idén hivatalosan is tárgyalásokat kezdeményez Románia a Nemzetközi Valutaalappal egy újabb hitelmegállapodás megkötéséről – közölte Eugen Teodorovici pénzügyminiszter. A tárgyalások során a szerkezeti reformok gyakorlatba ültetésére összpontosítanak majd, és kevésbé az államháztartási hiányra, mint ahogyan az eddigi megállapodások során történt – nyilatkozta a tárcavezető. Victor Ponta hasznosnak nevezte egy újabb megállapodás megkötését a washingtoni pénzintézettel. Leszögezte, hogy erről politikai döntést kell hoznia a kormánykoalíciónak, és előtte még az államelnökkel, valamint az ellenzékkel is tárgyalniuk kell.
HÁROMSZÉK