Újabb határátkelőket nyitnak meg
További öt határátkelőt nyitnak meg Románia és Magyarország között, mondta Marcel Vela belügyminiszter Nagylaknál.
A belügyi tárca vezetője kedden tett látogatást az Arad megyei határmenti településen, és az újságíróknak úgy nyilatkozott: magyarországi hivatali kollégájával folytatott tárgyalásai eredményeképpen megnyitják az autós forgalmat Csanádpalotánál, Tornyánál, Nagyszalontánál, Érmihályfalvánál és Csanálosnál. A döntés előzménye, hogy az Arad megyei nagylaki hatátkelőnél hétvégén több órás volt a várakozási idő. A Nyugat-Európában élő vendégmunkások valósággal megrohamozták a hátárállomást, miután péntektől nem kötelező intézményes karanténba vonulniuk, akkor sem ha súlyosan fertőzött régióból térnek haza, számukra csupán lakhelyi elkülönítést írtak elő a hatóságok. László Attila orvos szenátor hétfőn a Marosvásárhelyi Rádiónak azt nyilatkozta az ellenőrizetlen tömeg komoly közegészségügyi kockázatot jelent és ismét jelentősen megnövelheti a koronavírusfertőzések számát.
Forrás: RRA