Új fogalmat vezetnek be az igazságszolgáltatásba
A környezet ellen elkövetett bűncselekmények elsődleges fontosságúak a Főügyészség számára, jelentette ki Augustin Lazăr. A főügyész új fogalom, a ‘zöld igazságszolgáltatás’ fogalmának bevezetését tervezi, amely többek közt a környezeti bűncselekményekre szakosodott bírák hálózatának kialakítását feltételezi.
A Legfelső Bírói Tanács székhelyén a főügyész bejelentette, holnap konferenciára kerül sor a Főügyészség és a Román Akadémia Jogtudományi Kutatóintézete szervezésében, amelyre várják az ország összes táblabíróságának főügyészeit és a minisztériumok, többek közt a környezetvédelmi tárca képviselőit is. A nemzetközi konferenciát Bukarestben tartják, témája a környezet és az erdészeti alap büntetőjogi eszközökkel történő védelme lesz – közölte a Főügyészség.