Túlzsúfolt volt Brassó Pojána az év elején
Túlzsúfolt volt Brassó Pojána az év első három napján. A frissen esett hó kedvező feltételeket teremtett a téli sportok gyakorlására Brassó Pojánán is.
A gond csak az volt, hogy az év első napjaiban annyian szerettek volna az üdülőhelyre feljutni, hogy a szerpentineken csak araszolva haladtak az autók, és a közszállítási vállalat járművei is tömve voltak. A hatóságok végül úgy döntöttek, hogy január 3-án, szombaton lezárják a Brassó Pojanába irányuló forgalmat. Így sem Brassóból, sem Barcarozsnyóról nem lehetett feljutni az üdülőhelyre autóval, csak a menetrend szerinti járattal.Január 1-je és 3.-a között a brassó-pojánai felvonókra 72 613-szor szálltak fel a turisták. Ami nem számít rekordnak, hiszen 2013-ban például a legzsúfoltabb hétvégén több mint 85 ezerszer használták a felvonók kapuit. Jelenleg jól lehet sízni a pojánai pályákon, ahol a hótakaró vastagsága körülbelül 60 centiméteres. Kivételt képez a Farkas-pálya alsó szakasza, amelynek a kialakításán dolgoznak. Brassó Pojanán újabb turistaáradat várható a következő napokban, amikor az óhitű ortodoxok a karácsonyt, majd az új évet fogják ünnepelni.
MVR/Petki Judit