Tőkés László megalázónak tartja az érdemrend visszavonásának követelését
A véleménynyilvánítási szabadság megvonásaként értékelte Tőkés László Románia a Csillaga érdemrend visszavonásának követelését.
“Íme, megfogant az uszítás, Romániában diktatórikus viszonyok állnak fenn. Jómagam nem kitüntetésért harcoltam Temesváron. Emberi méltóságomban sértenek meg ezzel a javaslattal” – mondta a magyar közmédiának nyilatkozva Tőkés László.
Traian Basescu államfő a marosfői nyári egyetem megnyitóján mondta azt, hogy aki védhatalom kiterjesztését kéri egy másik államtól Erdély fölé, az nem érdemli meg a román állampolgárságot. Az államfő csütörtökön a II. világháborúban Marosorbón elesett román katonák emlékművénél is szóba hozta, hogy Erdély “diktátum alá helyezésének” ötlete nagyon megrendítette; csalódott egy olyan emberben, akit a román forradalom jelképének tekintett. Victor Ponta miniszterelnök, az államfő politikai ellenfele is több ízben bírálta a héten Tőkést, akit – a védnökségével létrehozott Erdélyi Magyar Néppárttal együtt – szélsőségesnek nevezett. Az érdemrend visszavonását elsőként Crin Antonescu szenátusi elnök vetette fel. “Így kellene megbüntetni ennek a román EP-képviselőnek a következetesen románellenes hozzáállását” – mondta Tőkés Lászlóról Crin Antonescu.
MTI