Több sürgősségi rendeletről tárgyal ma a kormány
Több sürgősségi rendeletről tárgyal ma a kormány, köztük a polgármesterek és helyi vezetők pártváltását lehetővé tevő rendeletről is – állítja a Mediafax hírügynökség.
A Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes által kezdeményezett sürgősségi kormányrendeletről Victor Ponta kormányfő is kedvezően nyilatkozott. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kijelentette: a kormánykoalícióban nem egyeztetettek erről a rendeletről, a maga részéről tartózkodna egy effajta kezdeményezéstől, a politikai migráció nézete szerint “betegség”.
Tegnap a Nemzeti Liberális Párt szóvivője bejelentette, hogy a kormányrendeletet bíróságon fogják megtámadni. Vasile Blaga, a Demokrata-Liberális Párt elnöke azt mondta, minden nagykövetséget értesíteni fognak “a PSD antidemokratikus intézkedéséről”. Catalin Predoiu, a párt első alelnöke még a hétvégén kijelentette, hogy a Velencei Bizottsághoz fordulnak az ügyben.
MVR