Több mint 2500 iskolának nincs működési engedélye
Erről Mihai Sorin Câmpeanu oktatásügyi miniszter nyilatkozott tegnap Nagyszebenben. A tárcavezető elmondta, együttműködést írtak alá a fejlesztési minisztériummal annak érdekében, hogy az érintett több mint 2500 iskola hiányos infrastruktúráját pótolják, és az intézmények megkaphassák a működéshez szükséges egészségügyi engedélyt.
Múlt héten írták alá a fejlesztési minisztériummal azt a megállapodást, melynek értelmében felújítják a tanintézményeket, és pótolják az iskolabuszokat ott, ahol szükséges – mondta a tárcavezető. Hozzátette, március végéig országos szinten a meglévők mellett további 465 iskolabusz szállítja majd a gyermekeket iskolába, év végéig pedig 1016 busszal növelik a meglévők számát.