Több ezer gazdát veszélyeztet a tejkvóta eltörlése
Több ezer gazda megélhetése kerülhet veszélybe amiatt, hogy április 1-től eltörlik a tejkvóta rendszert, így eláraszthatja a piacot az olcsó külföldi tej, mutatott rá Könczei Csaba. A Kovászna megyei Mezőgazdasági Igazgatóság szerint a nyugati gazdák eddig a tejkvóta fölött termelt mennyiséget többnyire megetették az állatokkal, most ezt a fölösleget a szabadpiacon olcsón eladhatják.
A szakember szerint Háromszéken mintegy tízezer tejtermelő gazdaság van, de 8100 gazdaságban csupán 1-2 tehenet tartanak, további 374 gazdaságban legtöbb tíz tehén van és nem versenyképesek. A mezőgazdasági szakember szerint három éve lehet tudni, hogy bekövetkezik a tejpiac liberalizálása, de senki nem vette komolyan. A Mezőgazdasági Igazgatóság szorgalmazta, hogy a gazdák tömörüljenek értékesítési szövetkezetekbe, de nem tették meg. Az AgroSic Egyesület támogatná a háromszéki kis termelőket, tárgyalnak a megyében működő öt kisebb feldolgozóval, hogy azok vegyék át a tejet, gyártsanak sajtot és túrót, és azok eladása után fizessék ki a gazdákat. Ehhez viszont kölcsönös bizalomra és rugalmasságra lesz szükség, véli Könczei Csaba.
MVR/Kovács Zsolt