Több szerénységet várnak Bogdan Aurescu-tól
Autista gesztusnak nevezte tegnap a román külügyminiszter Magyarország ama bejelentett szándékát, hogy kerítést emel a román-magyar határon is. Bogdan Aurescu azt mondta, elfogadhatatlannak és teljes mértékben európaiatlannak tartja ezt az eljárást. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter közleményben reagált román kollégája bírálataira. Azt írja, több szerénységet várnának el a bűnvádi eljárás alatt álló román miniszterelnök külügyminiszterétől. Szijjártó Péter hozzáfűzte: Bogdan Aurescunak semmi alapja nincs arra, hogy sértegesse Magyarországot, a magyar embereket. „Magyarország több mint 1000 éves állam, amely történelme során többször kellett hogy megvédje nemcsak magát, hanem Európát is. Ez most is így lesz, ha tetszik a román külügyminiszternek, ha nem” – jelentette ki. A közlemény szerint ugyanakkor a Külgazdasági és Külügyminisztérium holnapra bekérette Románia budapesti nagykövetét. Szijjártó Péter egyébként kedden jelentette be, hogy a magyar-román határon, a magyar-szerb-román hármas határtól “ésszerű távolságig” húzódó kerítés megépítésének előkészítéséről döntött a kormány.