Több RMDSZ-es elöljáró jelezte, hogy folytatná a munkát
Kovászna megye RMDSZ-es javaslatra kinevezett prefektusának nem áll szándékában lemondani, de ha az új kormány erre utasítja, akkor távozik a tisztségből – mondta el ma a tevékenységi mérlegét ismertető sajtótájékoztatóján Ráduly István.
Mint fogalmazott, továbbra is a kormány és a polgárok szolgálatában áll. Kovászna megye prefektusa azt mondta, hogy a társadalmi béke megőrzését és a helyi hatóságokkal való partnerség kialakítását tartja az eddigi kétéves mandátuma legnagyobb eredményeinek. Az eredményei között említette a prefektúráknak alárendelt intézmények kétnyelvűsítését is, ami szerinte javította a kapcsolatokat a magyar közösséggel.
Pataki Csaba, Szatmár Megye Tanácsának elnöke ma reményét fejezte ki, hogy az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt megyei szintű koalíciója 2024 végéig kitart.
A politikus Mircea Govor kijelentésére reagált. A szociáldemokraták Szatmár megyei szervezetének elnöke egy helyi televíziónak azt nyilatkozta: 90 százalékos esélyét látja annak, hogy a Szociáldemokrata Párt megyei szinten a Nemzeti Liberális Párttal szövetkezzen a jövő évi helyhatósági választások előtt. A mai sajtótájékoztatóján Pataki Csaba emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ-nek koalíciós megállapodása van a Szociáldemokrata Párttal és a Népi Mozgalom Párttal Szatmár megyében.
Ugyanakkor dicsérte a Nemzeti Liberális Párt megyei tanácsosait is, amiért az esetek 99 százalékában támogatták a testület elé terjesztett határozattervezeteket. Ezek a projektek nem az RMDSZ, hanem a megye összes polgárának az érdekét szolgálják – jegyezte meg. A tanácselnök nem zárta ki, hogy a Szociáldemokrata Párt az RMDSZ-szel kötött írásos megállapodás ellenére végül a PNL-vel fog szövetkezni a megyében.
Altfatter Tamás, Szatmár megye RMDSZ-es alprefektusa közölte mai sajtótájékoztatóján, hogy amennyiben a miniszterelnök megtartja funkciójában, szívesen látja el továbbra is alprefektusi teendőit.
Az alprefektus megjegyezte, hogy évekbe telik, amíg valaki beletanul a munkájába ennél a hivatalnál. Felidézte ugyanakkor, hogy jómaga kilenc éve dolgozik az intézménynél, ahol egy időben a prefektusi tisztséget is betöltötte, és nagy tapasztalatra tett szert.
Az RMDSZ Arad megyei szervezetének vezetősége szeretné, hogy a megye jelenlegi prefektusa, Tóth Csaba megőrizhetné a tisztségét az új kormányban, de nem fog tárgyalásokat kezdeményezni erről a Nemzeti Liberális Párttal vagy a Szociáldemokrata Párttal.
Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, az RMDSZ-es prefektusok és alprefektusok úgy döntöttek, hogy továbbra is a kormány rendelkezésére állnak, mivel normális gesztusnak tartják, hogy biztosítsák a tevékenység folytonosságát az intézményekben. A politikus szerint az RMDSZ prefektusai és alprefektusai addig maradnak tisztségben, ameddig a csütörtökön beiktatott új kormány le nem váltja őket. Arról nincsenek információik, hogy ez mikor fog bekövetkezni – tette hozzá.
Forrás: Agerpres