Idén is folytatják a Start-Up Nation programot
Több mint 160 cég kapott támogatást az első 10 napban a Start-Up Nation elnevezésű program keretén belül – nyilatkozta ma az üzleti közegért felelős miniszteri tisztségre javasolt Ştefan Radu Oprea, a parlamenti szakbizottságok meghallgatása után.
Hozzátette: a Start-Up Nation sikerprogram lesz, és idén is folytatják. Elmondta: a kormányprogramban foglalt 10 ezer projekt folytatódni fog. A Start-Up Nation program egy évvel ezelőtt indult annak a sürgősségi rendeltnek az elfogadásával, amellyel kis- és középvállalkozások létrehozását szeretnék bátorítani.
Az akkori kormány szerint a programmal legfeljebb 200 ezer lejes de minimis támogatást kaphat egy haszonélvező, a támogatott kis- és középvállalkozások számát 10 ezerre becsülik. Idénre 1,7 tized milliárd lejes költségvetéssel rendelkezik a program, ebből 1,2 milliárd lej az állami büdzséből, 500 millió lej uniós alapokból származik.