Több mint 1500 katonát küld Franciaország a NATO keleti tagállamaiba
Több mint 1500 katonát küld Franciaország a NATO keleti tagállamaiba, közülük mintegy 500-at Romániába vezényelnek – közölte tegnap este a francia hadsereg vezérkara.
Szintén tegnap este Lorenzo Guerini olasz védelmi miniszter azt jelentette be, hogy Olaszország további négy Eurofighter vadászgéppel erősíti a NATO romániai csapatait, Alexander De Croo belga kormányfő pedig közölte, hogy országa 300 katonát küld Romániába. A NATO tagállamainak vezetői pénteki ülésükön abban állapodtak meg, hogy válaszként az Ukrajnai elleni orosz támadásra, további jelentős védelmi erőt telepítenek a szövetség keleti régióiba, hogy “erős és hiteles védelmet biztosítsanak a szövetség egész területén, most és a jövőben is”.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a rendkívüli ülést követő sajtótájékoztatóján elmondta: a szövetség beveti harcképes válaszcsapatait, szárazföldi, légi és tengeri gyorsreagálású erőket, és továbbra is küld fegyvereket, valamint légvédelmi eszközöket Ukrajnába. Mint mondta: több ezer katonáról van szó, akiket “a NATO most először vet be a kollektív védelemmel összefüggésben”.