Több ezren olvasták Tamási műveit
Székelyudvarhelyen a Tamási Áron Gimnázium diákjai nyitották meg tegnap a felolvasómaratont, amelybe csaknem két és fél ezren kapcsolódtak be.
Csak a Városi Könyvtárba legalább mintegy 600 gyerek látogatott el tegnap, a felolvasó maratont a Tamási Áron Gimnázium elemisei nyitották meg egy kis zenés műsorral a könyvtár udvarán, majd elsőként az iskola igazgatója, Laczkó György olvasott. A tékába főleg a kisebbek tértek be a nap folyamán, fogadtak vendégeket a Tompa László Általános Iskolából, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnáziumból, a dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskolából is, majd kora délután a Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztárának (NYÖP) olvasóklubja kapcsolódott be a felolvasó maratonba – tájékoztatott a nemzetközivé vált mozgalom ötletgazdája, László Judit. Három székelyudvarhelyi iskolában (az Orbán Balázs, Móra Ferenc és Benedek Elek iskolákban) testületileg olvastak, azaz minden tanár és diák „belekóstolt” tegnap Tamási valamelyik elbeszélésébe, regényébe, de a felsoroltakon kívül több társaság, udvarhelyszéki vidéki tanintézmény is jelezte: részt vett az idei rendezvényen, amely Tamási Áron életművére kívánta ráirányítani a figyelmet.