Több európai ország is újabb korlátozásokat vezet be
A koronavírus által leginkább érintett európai országok- Franciaország, Spanyolország és Nagy-Britannia- ismét szigorításokat vezettek be azért, hogy meggátolják egy esetleges második fertőzési hullám kialakulását.
Görögország szintén bejelentette, hogy a fertőzöttek számának emelkedése miatt kerül sor korlátozásokra. Elsőként a vendéglátó egységek órarendje változott meg, ezek mindössze éjfélig tarthatnak nyitva. Kötelezővé vált a védőmaszk viselése a zárt terekben, a turisztikai látványosságok közelében, minden olyan helyeken, ahol nem lehet betartani a másfél méteres távolságot az ott levő személyek között. Valamennyi, Görögországba érkező személytől kérik a negatív koronavírus teszt felmutatását, kivételt csak az áruszállítók képeznek, illetve a 10 évesnél kisebb gyerekek. Bár világszerte a tegnap regisztrálták a legtöbb új fertőzöttet a járvány kitörése óta, Madridban és Brüsszelben több százan tüntettek a maszk kötelező viselése ellen, illetve tagadva a koronavírus létezését.
Forrás: RRA