• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9738 RON
  • USD4.8217 RON
  • GBP6.0012 RON
  • HUF1.1994 RON
Fotó: NASA

Tizenöt éve volt utoljára ilyen közel hozzánk a Mars

A vörös bolygó 15 éve volt utoljára ilyen közel hozzánk, mint most, és szeptember 15-dikéig a Jupiternél is fényesebben ragyog majd az éjszakai égbolton.

A Mars csaknem 57 millió kilométerre közelítette meg a Földet, ez legutóbb 2003-ban történt utoljára. Legközelebb pedig csak 2035-ben fog, keringése során, ennyire közel járni hozzánk. Ugyanakkor nem kamu az a hír sem, hogy vizet találtak a Marson, igaz ugyan, hogy nem a felszínén, de ez akkor is jelentős felfedezés! Erről a két újdonságról, valamint a vitatott Ember a Marson programról kérdeztük Csere Mihály amatőr csillagászt, az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület tagját.

Csere Mihály elmondta, hogy ez a közeledés a két bolygó elliptikus pályájának köszönhető, majd a számadatok ismertetése után, azt is kifejtette, hogy ami a csillagászokat illeti, ez a hír jó is meg rossz is! Hogy miért, kiderül Bódizs Edit interjújából.


augusztus 1, 2018