Tiltakozó akciókkal fenyegetőznek a tanügyisek
Tiltakozó akciókkal fenyegetőzik a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége, amennyiben a kormány nem oldja meg a közoktatásban dolgozók gondjait.
A szövetség ma közleményben arról tájékoztatott, hogy képviselői augusztus 28-án Mihai Tudose kormányfővel tárgyalnak főbb problémáikról, amelyeket nyolc pontba foglaltak össze. Ezek között szerepelnek az elavult tantervek, a rendszer alulfinanszírozott volta, a tanügyben dolgozókat ért igazságtalanságok, valamint, hogy késlekedik a közoktatási törvény kidolgozása, noha a kormányprogramból ezt a jogszabályt várják a legjobban a tanulók, tanárok és szülők – állítják a szövetség képviselői.
A szakszervezetek kitértek arra a problémára is, hogy az elavult tantervek nem felelnek már meg a munkaerőpiac követelményeinek, a tanulók emiatt nem tudnak megfelelni a szakmai kihívásoknak. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a 2018-tól beígért fizetésemelés során a nettó fizetések csak 25%-kal fognak emelkedni, mert ugyanakkor a pénzügyminisztérium változtatást tervez bevezetni az alkalmazottak adóztatásában. A közlemény szerint amennyiben a kormány nem oldja meg az oktatásban dolgozók problémáit, ősszel tiltakozó akciókat fognak kirobbantani.