Thomas Perle Karpatenflecken a Marosvásárhelyi Rádióban
Thomas Perle Karpatenflecken című drámájából készült rádiójáték bemutatóját tartják ma délután 5 órától a Marosvásárhelyi Rádió 3-as stúdiójában.
Az erdélyi származású, Németorsyágban élő író darabja három, az erdélyi Kárpátok árnyékából származó női generáció történetét boncolgatja ugyanarról a szülőföldről, de három országból: a nagymama még a Román Királyságban született, a lánya a Népköztársaságban, az unokája a Szocialista Köztársaságban. Cipszerül, románul és magyarul rajzolják meg a német-magyar-román történelmi panorámát, amelyet az elmúlt századok erőszakos politikai zűrzavarai befolyásoltak a 18. századi német bevándorlástól a nemzetszocializmuson és Ceaușescu bukásán keresztül a nyugati, „jobb” életig. A
rádiójátékban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanárai és diákjai, valamint az Ariel Ifjúsági Színház és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészei lépnek fel, közreműködik az Eufónia Pedagóguskórus. A darabot fordította Láng Orsolya és Elise Wilk, rendező: Patkó Éva. A rádiójáték sajtóbemutatója tehát ma délután 5 órakor kezdődik a Marosvásárhelyi Rádió 3-as stúdiójában. A beszélgetés moderátora Szuszámi Zsuzsa lesz. Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a belépés díjtalan!