Teljes fogászati ellátást biztosítanak a MOGYTTE fogorvosi karán
A marosvásárhelyi George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány és Technológiai Egyetem Fogorvosi Karának hallgatói idén is megszervezik a Páciens Regiszter névre keresztelt programot, amelynek keretében az egyetemi hallgatók, szakorvosi felügyelet mellett végeznek beavatkozásokat.
Az egyetemnek van szerződése az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral, így ennek köszönhetően egyes beavatkozások teljesen ingyenes, de amelyekért fizetni kell, azok is sokkal kedvezőbb áron vannak, mint a szakorvosi rendelőkben.
Mindig hangsúly van helyezve a páciensek megnyugtatására, illetve mindenki számára egy nyugalmat jelent, hogy van szakorvosi felügyelet, a programnak köszönhetően pedig a diákok is tanulhatnak, a páciensek ezzel is segítik őket, illetve maguk a beavatkozások is jutányosabb áron történnek, mondta Czentye Anna és Dobrai Laura negyedéves fogorvostanhallgatók, a FOK Platform aktív tagjai, akiket Nagy-Bodó Szilárd kérdezett.
Az érdeklődők a 0791-149-530-as telefonszámon jelezhetik részvételi szándékukat a Páciens Regiszterbe.