Tegnap tartották a Magyar Állandó Értekezlet 18.-ik plenáris ülését
A tanácskozáson többek között a magyar etnikai pártok szükségességéről, a Kárpát-medencei magyarlakta területek gazdasági fejlesztéséről és a magyar közösségek önazonosságának megvédéséről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök.
Bevezető előadásában a magyar kormányfő kifejtette, hogy az elmúlt évek vitái és kísérletezései után mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy vegyes pártok nem, csakis tisztán magyar etnikai pártok tudják megfelelően képviselni a magyar közösségek érdekeit a szomszédos országokban. Orbán Viktor ezért az anyaország kormánya nevében további támogatásáról biztosította a MÁÉRT ülésén részt vevő szervezeteket, kiemelve, hogy a politikai együttműködés mellett egyre nagyobb figyelmet fordítanak a magyarlakta területek gazdaságfejlesztési programjaira is. A miniszterelnök kiemelte: Magyarország szomszédaival fontos megértetni, hogy Magyarország nemzeti és gazdasági megerősödése nem fenyegetést, hanem éppen ellenkezőleg, lehetőséget jelent számukra is, és ez a fejlődés felértékeli Közép-Európa jelentőségét az Európai Unióban.