Tavasszal folytatódik több Hargita megyei út javítása
Újraindul a közbeszerzési folyamat több megyei út felújításánál. Emiatt csak tavasszal folytatódik több udvarhelyszéki megyei út javítása, erről döntött rendkívüli tanácsülésén Hargita megye önkormányzata.
Több útszakaszról van szó: az Ócfalva, Kányád, Petek szakasz, a Kányád, Jásfalva, Ége, Székelydálya, Homoródszentpéter szakasz, valamint a Homoródszentpál, Oklánd, illetve a Kovászna megye határa irányába húzódó csaknem 50 kilométeres útrendszer. Ezek beruházási dokumentációját aktualizálta a megyei tanács az említett ülésen.
Korábban az útjavításra egy olasz cég nyerte meg a közbeszerzést, de mivel nem teljesítette a szerződésben foglaltakat, például az ellenőrzések során kiderült, hogy nem a meghatározott ütemben dolgoztak, így az önkormányzat kénytelen volt szerződést bontani a céggel.
A Hargita megyei önkormányzat vezetői szerint rossz a közbeszerzési rendszer Romániában, de az intézmény célja most az, hogy az utak jövő tavasszal elkészüljenek, és amennyire csak lehet, csökkenjenek az anyagi veszteségek.