Tăriceanu szerint az államfő el akarja távolítani politikai ellenfeleit
Tagadja Călin Popescu Tăriceanu, hogy érintett lenne a Román Nemzeti Bank volt kormányzóhelyettese, Bogdan Olteanu ellen folyó bűnvádi eljárásban.
A Liberálisok és Demokraták Szövetségének társelnöke az Antena 3 hírtelevízió egyik beszélgető műsorában az ellene folyó vizsgálatról, amelyben hamis tanúzással gyanúsítják, kijelentette, hogy teljesen megalapozatlan. A politikus azt mondta, a poligráfos vizsgálatot is vállalja.
Klaus Iohannis államfőről azt mondta, el akarja távolítani politikai ellenfeleit, mint például őt is, mert kihívója lehet az 2019-es államfőválasztásokon. Hozzátette, sejtése szerint Iohannisnak köze van az ellene folyó vizsgálathoz, mint ahogy más ügyekhez is.