Tárgyalnak a Védelmi Minisztérium költségvetésének növeléséről
Folytatódnak az államfő és a parlamenti pártok közötti tárgyalások. A tanácskozások témája: a védelmi tárca költségvetésének növelése. Az elnök a bruttó hazai össztermék 1,7 – 2 százalékával szeretné növelni az ágazat büdzséjét. Az elnök jelenleg kezdi meg a tárgyalásokat az RMDSZ-szel.
Klaus Johannis már találkozott a Szociáldemokrata Párt képviselőivel, ezt követően a Nemzeti Liberális Párttal, Románia Haladásáért Nemzeti Szövetséggel, majd a Konzervatív Párttal egyeztetett. Az RMDSZ után a nemzeti kisebbségek parlamenti csoportja következik, végül a Dan Diaconescu féle Néppárttal egyeztet. Valamennyi alakulattal félórát tanácskozik az elnök. A tervek szerint a tárgyalások délután 3 óráig tartanak. A Digi24 hírtelevíziónak név nélkül nyilatkozó források arról tájékoztatták, hogy a védelmi tárca költségvetésével kapcsolatos megállapodást holnap délelőtt írhatják alá. Ennek egyetlen feltétele, hogy valamennyi párt egyetértsen azzal. A védelem büdzséjének kiegészítésével egyébként a legtöbb parlamenti alakulat egyetért. Ha az intézkedésre sor kerül, Románia meghaladja az Európai Bizottsággal rögzített költségvetési hiány mértékét.
DIGI24