Szólókarrierbe kezdett Dorogi Péter, az egykori Intim Torna Illegál frontembere
Az Intim Torna Illegál rajongóit tavaly májusban sokkolta a hír, hogy a népszerű zenekar 10 éves fennállását követően feloszlik. Az együttes kedvelői számára örömhírt jelenthet, hogy a frontember, Dorogi Péter tovább folytatja a zenélést, és az Intim Torna Illegál dalokat ezentúl DOROGI koncerten hallhatja a közönség.
Dorogi Péter több platina- és aranylemezes énekes húsz éve ismert a magyar zenei életben. Alapító tagja annak a Kistehén Tánczenekarnak, amely az Én a Kistehén szigethimnusszal, és a Szájbergyerek című slágerrel robbant be a köztudatba. Szintén alapító tagja és a megalakulástól a feloszlásig frontembere az Örökké vagy a Vágjál lyukat a kádba című rádióslágereket jegyző Intim Torna Illegálnak. Az idei évtől DOROGI néven lép színpadra, elkészült az új dala és február 25-én már koncerten is hallhatják a rajongók.
A Néhány fényes gomb című új szerzemény célja, hogy segítsen túllendülni az elmúlt időszakban sokakat érintő nehézségeken és krízishelyzeteken. „Az elmúlt két évben itt volt velünk a pandémia, és következtében rengeteg veszteség ért mindenkit. Jó lenne már látni a fényt az alagút végén, kijönni ebből az egyhangú, bizonytalan állapotból. Ezt a reményt próbáltam megzenésíteni, mintegy „elűzni vele a rosszat.” Aztán, hogy kinek mit ad, vagy mit jelent ez a dal, az már más kérdés. – mondta Dorogi Péter.
Az új dalhoz klip is készül. A forgatás különleges helyszínen zajlott, a Madarasi Hargita hófödte hegycsúcsai között. „Szimbolikus ez, hiszen a legelső számom, a Hipnotizőr király, az erdélyi fiatalság himnuszává vált. Ezért gondoltam, hogy a saját formációm első klipjét mindenképpen ott fogom elkészíteni.” – tette hozzá a frontember.
A Jó reggelt, Erdély!- ben Dorogi Péter volt a vendégünk: