Szilágyi Zsolt az EMNP régi-új elnöke
Újraválasztották Szilágyi Zsoltot az Erdélyi Magyar Néppárt élére az alakulat székelyudvarhelyi V. Országos Küldöttgyűlésén, így további két évig vezetheti a pártot.
A tisztségre Szilágyi Zsolt mellett Toró T. Tibor korábbi elnök kapott jelölést, utóbbi azonban visszalépett a versenyből. Az EMNP legfontosabb döntéshozó szerve módosította a párt alapszabályát és programját. Megválasztotta az alelnököket, akik közül Szilágyi Zsolt javaslatára Toró T. Tibort választották meg az újonnan létrehozott ügyvezető elnöki tisztségbe. A kilenctagú elnökségben az elnök és az ügyvezető elnök mellett három alelnök Székelyföldet, kettő Partiumot, egy belső-Erdélyt, egy pedig az ifjúságot képviseli majd. A tegnap késő este befejeződött kongresszus utáni rögtönzött sajtótájékoztatóján Szilágyi Zsolt azt mondta, a párt programja kis mértékben változott. Továbbra is azon kívánnak munkálkodni, hogy minél több döntés kerüljön Bukarestből Erdélybe, és hogy a helyi közösségek irányíthassák a saját ügyeiket.