• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9722 RON
  • USD4.5831 RON
  • GBP5.9672 RON
  • HUF1.2376 RON

Szerbiában tovább pusztít az árvíz

A Száva újabb árhulláma miatt ismét elrendelték a Belgrádtól 30 kilométerre délnyugatra fekvő Obrenovac teljes kitelepítését, az elárasztott területeken rekedtek mentése ma reggel is folytatódott.
Éjjel mintegy kétezer embert telepítettek ki.

A településre egyelőre senki nem térhet vissza, és azoknak is el kell hagyniuk házukat, akik eddig ezt vonakodtak megtenni. A helyi Nikola Tesla hőerőmű, amely Szerbia áramellátásának a felét fedezi, még mindig veszélyben van, mivel három oldalról is víz veszi körül, de a gátak egyelőre kitartanak.

Aleksandar Vucic miniszterelnök hétfőn közölte, hogy Obrenovacon tizenhárom – egész Szerbiában pedig húsz – áldozata van az árvíznek.

A kormányfő azt mondta, nehéz meghatározni az árvizek okozta anyagi kár nagyságát, de ez az összeg feltehetően meghaladja majd a több száz millió eurót, egyesek egymilliárd euróról is beszélnek. Felháborodásának adott hangot, hogy az áldozatok számával kapcsolatban mennyi valótlanság hangzik el. 635 bejelentést kaptak
halálos áldozatokról, eddig 451-et vizsgáltak meg, és mindegyik hamisnak bizonyult.

A múlt kedden kezdődött esőzések és az árvíz miatt az országban eddig 950 ezer embernek kellett elhagynia otthonát, a mentőalakulatok pedig több mint harmincezer embert mentettek ki.
MVR

 


május 20, 2014