Szeptemberben már átvehetők az elektronikus személyi igazolványok
Szeptemberben vehetik át az igénylőik az első elektronikus személyi igazolványokat – jelentette be tegnap Lucian Bode.
Kolozsvári sajtótájékoztatóján a belügyminiszter emlékeztetett: augusztus 2-án indították el az elektronikus személyazonosító igazolvány kibocsátásának kísérleti programját a kincses városban. Augusztus 18-áig száz kolozsvári igényelt ilyen okmányt. Lucian Bode elmondta, a kísérleti program elindításakor úgy számoltak, hogy az elektronikus személyi igazolványt kérelmező személy adatainak feldolgozása mintegy húsz percet vesz majd igénybe, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy ehhez csak tizenöt percre van szükség. A miniszter közlése szerint jelenleg naponta 15 időpont jegyezhető elő az elektronikus igazolvány kérvényezésére. Az augusztus 2-án elindított kísérleti program keretében 5000 kolozsvári lakos számára bocsátanak ki elektronikus személyi igazolványt.
Forrás: Agerpres