Szentté avatták XXIII. János és II. János Pál pápát
Szentté nyilvánította XXIII. János és II. János Pál pápát Ferenc pápa vasárnap Rómában nyolcszázezer hívő előtt.
Ez az első eset, hogy egyszerre két pápát kanonizáltak, s példátlan az is a történelemben, hogy a szertartáson egyszerre két élő pápa legyen jelen, a szentté avatási mise bemutatásában ugyanis Ferencen kívül XVI. Benedek nyugalmazott pápa is részt vett. A szentté avatási rítusra a szertartás elején került sor, 150 bíboros, 1500 püspök és a világ minden tájáról érkezett 6000 pap részvételével, és összesen 93 ország delegációjának jelenlétében.
Az esemény több szempontból is rendkívülinek mondható – nyilatkozta rádiónk megkeresésére a szentté avatáson résztvevő Jakuginyi György, gyulafehérvári érsek. Jakuginyi György, gyulafehérvári érsek nyilatkozatát hallgathatják meg.
MVR/MTI