Beszélgetés Szentpétery Emesével, a Marosvásárhelyi Rádió hírszerkesztőjével, műsorvezetőjével

Hogyan vezetett az utad a Marosvásárhelyi Rádióhoz? Mikor érkeztél ide?

2019 decemberében érkeztem a Marosvásárhelyi Rádióhoz. Ezt megelőzően, tizenkét évig dolgoztam egy kereskedelmi rádiónál, szintén Marosvásárhelyen. Oda, a második kislányom születése után, nem tudtam visszamenni és akkor vezetett az utam Szász Attila irodájába. Megkérdeztem: „nincs-e szükség éppen hírszerkesztőre?” Azt mondta: „éppen van”. Így kerültem be a szerkesztőségbe. Antal Joós Erika tanította meg a benti rendszert, mutatta meg az itteni rendszer használatát, hogy miképpen működnek itt a dolgok. A hírszerkesztés alapjait azt már úgy tudtam, azt hoztam az előző munkahelyemről, de azért bele kellett ebbe a rendszerbe tanulni, jóval több munkát hozott ez, az előzőhöz képest. És így 2019 december 1-én kerültem ide és azóta is itt vagyok.

Milyen képességek, tulajdonságok szükségesek ahhoz, hogy valakiből egy jó hírszerkesztő váljon?

Azt gondolom, hogy elsősorban jó szemünk kell legyen arra, hogy felismerjük, hogy mi az, ami éppen aktuálisan fontos a hallgatóink számára, mi az, ami éppen történik a világban. Nagyon hamar rá kell lássunk arra, hogy mi az amivel érdemes foglalkozni, mi az, amit hírként leközölhetünk a rádióban. Nyomon követjük a hírtévéknek az adásait, a különböző internetes oldalak, híroldalak vezető híreit és azokból próbáljuk meg a mi saját híradónkat összeállítani. Egyrészt ez a lényeglátás, meg gyorsnak is kell lenni, gyorsan kell tudni reagálni arra, hogyha történik valami a világban. Jól meg kell szerkeszteni, tömören, lényegretörően, adott esetben egy jó hosszú hírösszefoglalóból egy pár mondatos, velős, rövid hírt. És ugyanolyan fontos az, ami történik a világban, mint az, ami történik az adáskörzetünk területén. Ezek is nagyon fontos dolgok, hogy próbáljuk meg néha a hallgatók fülével hallgatni a saját híradóinkat. És én azt gondolom, hogy attól is jó hírszerkesztő egy hírszerkesztő, hogy van olyan képessége, ami a tiszta, világos, pontos hírközlésnek a képessége, hogy nem dadog, nincsenek beszédhibái: ezek valóban mind fontos kvalitások, amelyekkel egy hírszerkesztőnek rendelkeznie kell.

És azon kívül, szépen, érthetően olvassa be a híreket.

Pontosan. Értelmezni is kell azokat a híreket úgy, hogy a 89 éves vagy 95 éves Mari néni vagy Pali bácsi is tökéletesen megértse azt, amiről szól az adott hír.

Egy- egy megdöbbentő vagy éppen tragikus hír megszerkesztése, beolvasása hogyan érint? Lehet egy bizonyos fokú érzelmi távolságot tartani?

Anélkül nem lehet. Azt viszont el tudom mondani, hogy amikor a törökországi nagy földrengésről tudósítottunk annak idején és híreket szerkesztettem és folyamatosan

figyeltük, ahogy a túlélőket keresték- arról mindig naprakészek voltunk és beszámoltunk a híradókban-, az engem nagyon megviselt lelkileg. Tehát, fent a hírszerkesztőségben, amíg összeállt a hír, amíg megírtam, amíg megszerkesztettem, az engem nagyon megviselt és olyan is volt, hogy eleredt a könnyem közben. De, amikor lementem a stúdióba és fel kellett olvasnom a hírt, akkor én ott hírszerkesztő és hírbemondó voltam, ott nem volt helye elérzékenyülésnek, könnyeknek. De háromgyerekes édesanyaként nem tudok függetlenné válni, nem tudok elhatárolódni teljesen ezektől a szomorú vagy megrázó, tragikus hírektől. Én is emberből vagyok és engem is megérintenek a világ történései vagy a világ tragédiái, de hírszerkesztői minőségemben, hírbemondói minőségemben nekem objektívnek kell maradni, nekem tájékoztatni kell a hallgatókat.
Szereted a zenét és énekelni is szeretsz, sőt kórusban is énekelsz.

Igen. Az Eufónia Pedagóguskórusban énekelek. Előtte évekig a Nagy István Ifjúsági Vegyeskarban énekeltem. Én az éneklés szeretetét gyerekkoromtól hozom. Otthon, Nagykárolyban, a sülővárosomban énekeltem a helyi plébánia kórusában egész pici korom óta és az iskolában, az iskolakórusban is énekeltem végig a tizenkét év alatt. Itt Marosvásárhelyen a Kántor-Tanítóképző Főiskolára jelentkeztem, amikor idekerültem ebbe a városba- utána végeztem el a Sapientia EMTE Kommunikáció és Közkapcsolatok szakát- de a zene szeretete vezetett el a Kántor-Tanítóképzőbe. És ez valahogy így az egész életemet átszövi, a zene, az éneklés szeretete. Én ezzel együtt vagyok az, aki vagyok és ez engem feltölt, boldoggá tesz az, hogy énekelhetek, hogy egy közösségnek a része lehetek, hogy egy nagy harmóniának a része lehetek, amikor együtt énekelünk és megszólal sok- sok próba és kínlódás után a mű úgy, ahogy azt mi szerettük volna előadni.

És egy éve a Marosvásárhelyi Rádió komolyzenei műsorát, a Polifóniát is szerkeszted és vezeted.

Igen. Drága, kedves Boér Kárcsi kollégánktól- Isten nyugtassa- örököltem meg ezt a műsort, éppen a komolyzenéhez való érzékenységem vagy kapcsolódásom okán ruházta ezt rám Szász Attila főszerkesztő. Egészen biztos vagyok benne, hogy lehet ezt ennél sokkal kitartóbban vagy mélyrehatóbban végezni, mint ahogy én teszem, vagy mint ahogy én szerkesztem ezt a műsort. A célom az, hogy közelebb hozzam a komolyzenét a hallgatókhoz, hogy egy kis háttérinformációval szolgáljak arról, hogy az elhangzó mű milyen körülmények között keletkezett, miről szól. Egy kicsit a formavilágába belenézünk, egy kicsit a zeneszerőről is pár gondolatot, pár mondatot megpróbálok átadni a hallgatóknak, hogy azt érezzük, hogy nemcsak a zenei elitnek vagy a zenészeknek szóló műsor, hanem egy egyszerű közembernek is, aki szereti a szép muzsikát. És én erre törekszem, hogy legyen a komolyzene mindenkié.

Három kisgyerekes édesanyaként hogyan tudod összeegyeztetni a családi, anyai hivatást a rádiós munkával?

Nem mindig könnyű. Sőt, pontosabban fogalmaznék: nagyon sokszor okoz komoly fejtörést. Igyekszünk egyensúlyt találni a férjemmel. A munkám nagyon fontos, azt el kell végezni, engem ezért fizetnek. Munkahelyem van, ahova be kell járni. Tehát ez nem egy távolról végezhető feladat és amikor a gyerekek betegek, mert ilyen előfordul, hiszen még kicsik, akkor általában a férjem marad otthon velük, mert ő programozó, ő megteheti, hogy otthonról dolgozik. Nekem ez lényegesen nehezebb lenne. A logisztikai része okoz olykor fejtörést, mert ketten iskolások, a kicsi fiunk pedig óvodás még, úgyhogy változó időben végeznek az iskolában és az óvodában és azt meg kell szervezni, hogy reggel ki viszi őket, délben pedig ki honnan hozza el őket és ki hova viszi őket délután. És három különböző életkorú gyereknél ez eléggé változatos összképet mutat, úgyhogy ketten a férjemmel nagy szövetségben tudjuk ezt lemenedzselni és az ő messzemenő támogatása mellett fér még bele emellé az éneklés is az életembe.

Mit jelent számodra a rádió, a rádiós küldetés?

Én azt szoktam mondani, amikor erről kérdeznek, hogy én ezt úgy élem meg, hogy erre kaptam ajándékot és képességeket a Jóistentől. Én úgy érzem, ez az én utam és erre rátaláltam, elég sok kanyar és keresgélés után, de rátaláltam, én erre ráálltam. És szeretném mindennap egy kicsit jobban végezni, mert hiszem, hogy mindennap lehet ebben fejlődni és nekem ez a boldogság, nekem ez egy hivatás és nem munkaként élem meg. Noha nem vagyok koránkelő típus- a koránkelést elég nehezen viselem-, de amikor a rádió miatt kell korán kelnem és mondjuk nem a gyerekek miatt, akkor nem okoz gondot. És ez csak azért történhet meg, mert szeretem, amit csinálok.

Szakács Géza