Székelyföld-szerte fellángolnak az őrtüzek ma
Őrtüzekkel emlékeztetnek ma a székelyföldi autonómiaigényre több mint száz településen Székelyföld Autonómiájának Napján – közölte az MTI-vel Izsák Balázs, a kezdeményező Székely Nemzeti Tanács elnöke.
A szervezetnek eddig több mint száz település jelezte, hogy csatlakozik a kezdeményezéshez, amelynek keretében össznemzeti imára is hívnak. A résztvevő települések melletti magaslatokon gyűjtött őrtüzeknél az SZNT kiáltványát is felolvassák. A székelyföldi helységek mellett erdélyi és magyarországi települések is csatlakoznak az őrtűzgyújtáshoz, jelezve szolidaritásukat a székelyföldi autonómiaigénnyel.
Izsák Balázs emlékeztetett: 2015-ben gyújtottak először őrtüzeket azzal a céllal, hogy kijelöljék, láthatóvá tegyék Székelyföld határait, amelyek nagyjából nyelvi és kulturális határok is. A rá következő évben a helyi közösségek azt kérték, hogy Székelyföld-szerte gyúljanak ki a tüzek, azóta évente október utolsó vasárnapján megtartják Székelyföld Autonómiájának Napját.
Forrás: MTI