Beszélgetés Szász Edittel, a Marosvásárhelyi Rádió riporterével

Hogyan vezetett az utad a Marosvásárhelyi Rádióhoz?

Már nagyon rég volt, amikor átléptem a Marosvásárhelyi Rádió küszöbét, sőt ahogy visszaemlékszem, már gyermekkoromban is többször jártam itt, hiszen édesapám itt dolgozott technikusként. Már akkor nagyon megtetszett ez az épület és volt valami titokzatosság benne. Akkor csak a földszinti részét ismertem, ahol a technikusok dolgoztak, maguk ezek a sajtszerű kis kuckók, szobák egy gyereknek nagyon élvezetesek voltak és mindig arról álmodoztam, hogy talán majd egyszer én is itt fogok dolgozni. 2011-ben kerültem ide, akkor kezdtem el szép lassan itt dolgozni, még csak négy órával. Eleinte Szekrényi Katalin akkori munkatársunknak segítettem be, a zenei részlegen táblázatokat kellett bevezetni a zenékről, az információkról, tehát ilyen formában kezdődött el az én karrierem itt, a Marosvásárhelyi Rádiónál. És aztán így, szép lassan riporterré „avanzsáltam”, léptettek elő, onnan kezdődött egy nagyon nehéz és küzdelmes út. De most már elmondhatom, hogy sokat tanultam, fejlődtem. Remélem, hogy a kollégák és a hallgatók is így gondolják, de az elején megkínlódtam rendesen.

Mi volt nehéz a riporteri munkában?

Elsősorban az, hogy teljesen idegen embereket kellett megszólítani. És mindig az járt a fejemben, hogy nem egy hétköznapi ember, hanem egy politikus, egy ismertebb személyiség, őt megközelíteni, megszólítani hogy kell, milyen módon és ha véletlenül hülyeséget mondok, vagy hülyeséget kérdezek, akkor vajon mit fog szólni vagy kinevetnek-e? Tehát ezeket kellett leküzdeni elsősorban riporterként, ami időbe telt.

A riporteri munka nagyfokú mozgékonyságot, rugalmasságot igényel. Hogyan tudtál ennek megfelelni, eleget tenni, hiszen most már gyakorlott, tapasztalt és rátermett riporter vagy?

Eleinte nehéz volt terepre menni. Volt bennem egyfajta stressz, amikor ki kellett menni terepre, nagyon izgultam, nagyon izgulós voltam. Emlékszem egy esetre, amikor még a legelején elküldtek egy sajtótájékoztatóra- éppen dr. Benedek Imre professzor tartott egy sajtótájékoztatót- és kellett élőben tudósítani a híradónak, és annyira „lefagytam”, hogy egy épkézláb mondatot nem tudtam elmondani élő adásban, pedig le volt írva papírra minden. De valahogy „lefagytam” teljes mértékben és amikor visszajöttem, jól leszidtak a híradósok. De ezen is túlléptem és nagyon sokat jártam sajtótájékoztatóra, nagyon sokat jártam tanácsülésre annak idején- emlékszem, a Marosvásárhelyi Tanács ülései még nyilvánosak voltak akkoriban, nem volt még online ülés. Órákon keresztül ott kellett ülni- előfordult, hogy öt-hat órát is végig kellett ülni- románul zajlott az egész, ki kellett hámozni a lényeget, meg kellett érteni, tudósítani kellett. Nem volt könnyű, de azt hiszem álltam a sarat és szépen lassan, lépésről lépésre fejlődtem. Nagyon sok tanácsot kaptam a kollégáktól is, hogy mihez hogy kell hozzáállni, hogyan kell kérdezni. Mindenkit meghallgattam, mindenkitől elfogadtam a tanácsot és próbáltam beépíteni a munkámba.

Milyen képességek, tulajdonságok szükségesek ahhoz, hogy valakiből egy jó riporter legyen?

Nyitottság mindenképpen, jó kommunikációs készség, egy olyan késztetés, hogy érdeklődjön az ember mindenféle terület iránt- mégha nem is ássa bele magát mélyen-, de azért minden területről legyen fogalma, rendelkezzen egyfajta tárgyalási technikával. Minden alannyal meg kell találni azt a hangot, hogy tudjon megnyílni az alany is. Milyen módon kell őt megszólítani, kérdezni? Minden ember más, minden alany más és nem mindenkihez lehet ugyanúgy hozzáállni. Nagyon fontos az, hogy egy nyitottabb személyiség legyen a riporter. Én mindig azt gondoltam, amikor még kicsi vagy kisebb voltam, hogy a riporterek mindig ilyen kemény, durva és rámenős személyek. Én ezekkel a tulajdonságokkal nem rendelkezem, én nem vagyok durva, nem vagyok rámenős, de úgy vettem észre, hogyha az ember kedves, akkor is el tudja érni ugyanazt a hatást.

Egy ideje szerkeszted és vezeted a Kertbarátok című műsort. Mi jellemzi ezt?

Most már lassan az ötödik éve, hogy én szerkesztem a Kertbarátok műsort. Próbálom tágítani picit ezt a kört, hiszen kertészkedés az alapja, hobbikertészkedés, igyekszem ismertetni milyen fajta technikákat lehet alkalmazni a növénytermesztés, virágtermesztés szempontjából. De nemcsak erről szól, hanem nagyon sok olyan kezdeményezés van-kisebb vállalkozó vagy hobbi szintű vállalkozás- amiket be lehet mutatni, egy kicsit rásegíteni, hogy ők is elinduljanak egy úton, kicsit bemutatni, hogy Székelyföldön kik vannak valójában, milyen fajta gondolkodásmóddal rendelkeznek azok, akik igazából szeretik a természetet, környezetet vagy kertészkednek és egyáltalán miért kertészkednek.

Mit jelent számodra a riporteri munka és a rádió?

Ez egyfajta életforma, legalábbis az kellene legyen mindenki számára, ha leszámítjuk azt a fajta rutint, amit mindennap el kell végezni. Ez egy életforma kellene legyen. Tudom, hogy most már a rádió nem annyira népszerű, mint annak idején, de azt hiszem, hogy még mindig ez az elsőszámú csatorna- ha beülünk az autóba rádiót hallgatunk- amelyen keresztül el tudjuk érni azokat az embereket is, akik talán nem annyira hajlamosak a fejlődéssel lépést tartani, vagy egyáltalán nem akarnak. Mert ebből a szempontból is ezt nézni kell, hogy nem mindenki szeret interneten olvasni vagy bármit hallgatni, hanem szeret a hagyományos úton maradni és akkor itt a rádió megtartja ezt a hagyományos utat és ezt a kapcsolatot a régmúlttal.

Milyen üzenetet szeretnél átadni a hallgatóknak a munkád által?

Nagyon színes ez az egész Székelyföld, nagyon színes egyéniségek vannak- nincs két egyforma ember- és próbáljuk meg valahogy elfogadni egymást olyanoknak, amilyenek vagyunk, bárhogy is gondolkodunk, de mindig van egy közös cél. Azt a közös célt meg lehet találni, erre kell törekedni.
Köszönöm szépen a beszélgetést!

Szakács Géza